2010.01.19. 20:00

Kasztnierősítés 3. rész - Ellentmondás...van még meló, nem is kevés.

Eléggé régen jelentkeztem, így eléggé sok dolog történt velem. Kezdjük el egyből az elején. Hogy ne fogalmazzak túl csúnyán, Langiéknál lejárt a mandátumom (azt a részét inkább hanyagoljuk, hogy ezt milyen formában és kitől tudtam meg, mert ha leírnám, valószínűleg a világból is kibannolna a blog.hu vezetősége :D:D:D). Ez eléggé erős hegesztőkereső hadjáratot idézett elő.

Az állítólagos hegesztő, aki az előző hozzászólásban meg lett említve, érdekes módon 3-4 hétig sose volt elérhető a megbeszélt időpontokban. Úgy éreztem, hogy ez így nem mehet tovább, sürgősen keresnem kell valakit, akinek lenne rám ideje és nem is néz hülyének. Sokat telefonáltam, sokat kérdezősködtem, de nem vezetett eredményre.

Végüli egyetlen lehetőség állt fenn, ami ugyan kissé macerás, de az előbb említett dolgok miatt már csak benne tudtam megbízni. Felhívtam Adorjánt, hogy mi a problémám és hogy ezen tudnánk-e valahogy segíteni. Ő azt javasolta, hogy rakjam össze az autót és vigyük fel hozzá (Bp., XVI. ker.) az autót. Mivel más lehetőségem nem volt, ezért alátettem az első futóművet és megkérdeztem Énekes Árpit, hogy megoldható lenne-e az, hogy lejöjjenek az autómért. Időpontegyeztetés után igent mondott, amiért hálám örökké üldözni fogja! Ezúton is nagyon szépen köszönöm!
Egy novemberi napon le is bonyolítottuk a szállítást, bár nehezen indult az autó trélerre rakása, mivel 6-8 hónap állás után a fékmunkahengerek jó szokásukhoz híven úgy be szoktak állni, ahogy azt illik.

Felkerült az autó Budapestre, ahol a munkálatok meglehetősen lassan indultak be, de mára már rendszeresen tudunk haladni az autóval. Több munka lesz vele (az én hozzá nem értésem miatt), mint amire számítottunk, de sebaj!

Elsőként az autó kipucolásával, majd a lemezösszetételek és a ponthegesztések szakaszos áthegesztésével kezdtünk. Majd Adorján megcsinálta az első-belső tornyokat és a nyúlványra a bölcső felfogatásának a megerősítését, amit egészen a tűzfalig vittünk el. Utána a nyúlványt kívülről is megerősítettük a kormánymű és a segédirányító kar felfogatásánál. Ezek után következett a beltérben lévő lemezösszetételek szakaszos áthegesztése, a gyári ülésbakok lefúrása és a hátsó futómű kivétele erősítés céljából. A hétvégén az oldalára döntöttük az autót, hogy nekiálljunk az aljának, aminek folytatása erre a hétvégére tolódik. És íme néhány kép: 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://stofferracing.blog.hu/api/trackback/id/tr921685685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.